Szösszenetek

Atra nosu waíse fricai

2011-11-15T10:19:00.001+01:00

Nem hiszem, hogy akad még olyan ember, aki számára Eragon neve ne csengene ismerősen. Mindenki vagy már látta a filmet, vagy már olvasta a könyvet, vagy csak tudomásul vette a létezését, de egy dolgot mindenki stabilan és megingathatatlanul tud róla: vannak benne sárkányok.

És valóban! Elmés megállapítás, amire nyilvánvalóan rendkívül nehéz rájönni, amennyiben figyelembe vesszük a tényt, hogy már a kékségesen kék borítóról is egy kékségesen kék sárkány… kéklik ránk. Aki először látja a borítót, talán még azt is gondolhatná, hogy ez a kötet a Hupikék Törpikék egy furcsa, mutáns változatát tárja elénk, de természetesen erről szó sincs.

A történet dióhéjban:

Eragon, a 15 éves tanyasi fiú, Carvahallban, Alagaёsia egy távoli kis falujában él nagybátyjával – aki „Olyan emberre hasonlított, akit félig-meddig mumifikáltak, mire észrevették, hogy még él” - és unokaöccsével. Egy napon vadászat közben rálel egy furcsa, tojás alakú, kék kavicsra, s az eladhatóságában reménykedve hazaviszi. Ebből a kavicsnak hitt dologból aztán váratlanul előbukkan egy sárkány, amit annak rendje és módja szerint Eragon meg kíván tartani. Tenyerén a kis lénytől kapott furcsa jellel nevelgetni kezdi a közeli erdőben, ám ahogy az lenni szokott, az idilli élet nem tarthat örökké. Amikor a zsarnok uralkodó, Galbatorix, által küldött teremtmények romba döntik addigi világát, a fiú bosszútól vezérelve a nyomukba ered sárkányával, Saphirával, és Brommal, a szokatlanul bölcs és sokat tudó mesemondóval az oldalán. Így kezdődik meg Eragon, az új nemzedék első Sárkánylovasának hosszú, kalandokkal, varázslattal és ármánykodással teli utazása.

A könyv olvasásának úgy vágtam neki, hogy elsődlegesen arra voltam kíváncsi, tényleg annyiban különbözik-e a film az alapjául szolgáló műtől, mint sokaktól már hallottam. Hát, tényleg. Úgy is mondhatnám, hogy a kettőnek az égegyadta világon semmi köze nincs egymáshoz, csak néhány szereplő neve azonos. Talán a legmegfelelőbb meghatározás az volna, hogy a készítők a könyvből vették az alapötletet egy érdekes, sárkányos filmhez. Ha így nézi az ember, akkor nem háborog, mindkettőt élvezi külön-külön. Visszakanyarodva a könyvhöz, a hasonlítgatási szándékom már a legelején elveszett, egyrészt mert már akkor világosan látszott, hogy nincs alapja, másrészt mert annyira érdekes és magával ragadó volt a történet, hogy nem volt közben időm holmi filmekkel törődni. Amikor csak tehettem, olvastam, mérgelődtem, ha valamiért meg kellett szakítani, és morcos voltam azon a két napon, amikor egyáltalán nem volt időm rá. Így tehát tulajdonképpen, ha nem számoljuk az említett kényszerpihenőket, három nap alatt be is fejeztem a könyvet, ami szerintem mindent elmond.

Összességében imádtam, imádom, izgulok a kedvenc szereplőimért, és igyekszem türelmesen várni, míg befejezem a többi párbajkönyvem, és nekiláthatok a folytatásnak. Alaposan kitoltam saját magammal, de legalább van remény, hogy mire eljutok odáig, az utolsó kötetet is kiadják. Aki még nem tette, az pedig mindenképp olvassa el. Wiol pömnuria ilian. A kedvemért.

*A cím jelentése: Legyünk barátok

Könyvmoly párbaj 2.0

2011-10-04T21:12:00.003+02:00

Ahogy azt mindenki észrevehette, közel se sikerült befejezne a párbajos könyveim. Ennek ellenére továbbra is jó kezdeményezésnek tartom, és még így is többet sikerült olvasnom, mint korábban, tehát még sikeresnek is mondható. Node, lényeg a lényeg, hogy a párbaj folytatódik, és ezúttal ismét megkísérlem teljesíteni a feladatot. A november 8-án kezdődő 2. forduló ezúttal 10 hónapig fog tartani, viszont ugyanúgy lehetőség van csupán 7 könyvvel indulni a 10 helyett, amit én ki is használok, hátha így sikerül majd elolvasnom mindet. Nem is szaporítom tovább a szót, lássuk az idei listám:

J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura I. - A Gyűrű Szövetsége
Christopher Paolini - Eragon
Tim Severin - A Viking - Odin gyermekei
A tűzmanó - Japán mesék (Összeállította: Szántai Zsolt)
Neil Gaiman - Sosehol
Elizabetta Gnone - Fairy Oak II. - A Sötétség Bűvölete
Susanna Clarke - Búcsúbáj Hölgyei

Mint látható, a korábbi listámból el nem olvasott könyveket továbbra is szándékomban áll elolvasni, ezért is kerültek fel most ide. (A Rúnajeleket már elolvastam, csak bejegyzést nem kapott, mert lusta disznó voltam.) A Vikinget és a Búcsúbáj Hölgyeit ajándékba kaptam a nyáron, tehát alap, hogy a listán is helyük van, a Fairy Oak II. része meg időközben meglett, és mivel az első tetszett, természetesen elolvasom ezt is.

B listát szándékosan nem írtam ezúttal, ugyanis a korábbi B listámon csupán egyetlen olyan könyv szerepelt, ami ténylegesen helyettesítő szerepet szolgált volna, és rájöttem, hogy ezen a listán csak és kizárólag olyan könyvek szerepelnek, amiket tűzön-vízen át is el akarok olvasni, tehát értelmetlen volna magamnak kiskaput hagyni.

Zárásként minden könyvmolynak sok sikert a párbajhoz, és sok türelmet a kezdésig! ;)

Valahová tartozni

2011-09-19T10:52:00.002+02:00

Rájöttem, hogy nagyon régen írtam már a blogomon megszokott, filozofikus bejegyzést, és ahogy a régieket olvastam, egyre inkább kedvem támadt hozzá. Következzék hát most egy kis elmélkedés arról a problémáról, amivel úgy gondolom, mindenkinek egyformán meg kell küzdenie.

Azt hiszem, nem nagyon létezik olyan ember, aki ne vágyna arra, hogy tartozhasson valahová. Egy közösségbe, egy családba, egy munkahelyre vagy akár egyetlen emberhez. Még a legelszigeteltebbek, a legkülöncebbek is szeretnének egy olyan körbe tartozni, ahol elfogadják őket. Nem mint megváltoztatható, formálható, gyúrható alapanyagokat, hanem mint egyedi, teljes értékű személyiségeket, akik úgy jók egytől egyig, ahogy vannak. Persze soha nem lesz egyetlen olyan hely sem, ahol feltétel nélkül, súrlódásoktól és vitáktól mentesen mindenki szeret vagy legalábbis elfogad mindenkit, hisz nézeteltérések, egy-egy ember számára szimpatikus és ellenszenves társak mindig lesznek. Mégis valahol, titkon mindenki ezt keresi. A pici gyerekek szeretnék, ha állandó részesei lehetnének a többiek játékának. Az iskolások szeretnék, ha az osztálytársaik befogadnák őket. A felnőttek szeretnék, ha a munkahelyen felszabadultan, stresszmentesen dolgozhatnának együtt a munkatársaikkal, nem találkoznának ellenségeskedésekkel és áskálódásokkal. Az idősek pedig szeretnék, ha minél több emléket gyűjthetnének a családjukkal.

A legtöbb embernek kétféle problémája lehet ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy úgy érzi, nem tartozik sehová. Ha nem találjuk a helyünket a világban, elég könnyen padlóra kerülhetünk. Nincs, aki támogasson, nincs, akitől tanácsot kérjünk, nincs, aki megakadályozna a hülyeségekben. Lázasan kutatunk egy olyan hely után, ahol mindezt végre megkaphatjuk, mindegy, mi az ára. Sokan ezért szoknak rá a dohányzásra vagy az italra. Ezért szabálytalankodnak. Ezért csinálnak hülyeségeket. Reménykednek, hogy valaki észreveszi a vészjelzéseiket, és végre megtalálják azt vagy azokat, akik kiemelhetik ebből a hullámvölgyből. Pedig lehetne ezt sokkal egyszerűbben is megoldani. Kiszemelni egy-egy közösséget, és megpróbálni csatlakozni. Ha nem megy, megpróbálni másikat. Ha megy, végiggondolni, tényleg jól érezzük-e magunkat itt, tényleg azt kapjuk-e, amire szükségünk van, és nem kényszerítenek-e olyan dolgokra a közösség szabályai, amiket magunktól nem tennénk meg. Nem szabadna görcsösen ragaszkodni egyetlen elképzeléshez, se feladni, mielőtt megpróbálnánk, mondván, úgyse fogadnak be, úgyse kellek senkinek. Ha hússzor padlóra küldtek, meg kell próbálni huszonegyedszer is.

A másik problémalehetőség, hogy nem tudjuk eldönteni, a sok, minket körülvevő csoportból hová is tartozunk valójában. Mindegyikbe belekóstolunk, mindegyikben egy kicsit részt veszünk, mindegyikben egy keveset megmutatunk magunkból. De nem tudjuk eldönteni, melyikhez legyünk igazán hűségesek, melyikben nyíljunk ki leginkább, melyikben számítunk a legtöbbet. Aztán próbálkozni kezdünk. Megnézzük, melyik csoportban ér többet a véleményünk, melyik hogyan reagál rá, ha többet foglalkozunk vele. Végül szép lassan észrevesszük, hogy kezdünk kétszínűvé válni. Ha az egyik csoport nem kedveli a másikat, a mi véleményünk is aszerint változik, hogy épp melyik féllel beszélünk. Elveszítjük a saját gondolatainkat, mert annyira szeretnénk, ha szeretnének, hogy mindig azt válaszoljuk, amit elvárnak tőlünk. Úgy viselkedünk, ahogy a csoport többi tagja is, hátha így mi is teljes értékű, megbecsült tagok lehetünk. Ugyanakkor nem gondolunk bele, hogy ezzel elveszítjük a valahová tartozás lényegét: hogy úgy szeressenek, ahogy vagyunk.

De tulajdonképpen miért csináljuk ezt? Miért ne lehetne egyszerre több helyre tartozni ugyanúgy? És miért kéne ehhez megjátszani magunkat? Attól, hogy én tagja vagyok egy fordítócsapatnak, nem kell, hogy a gondolataim csak a fordítás körül forogjanak. Attól, hogy én tagja vagyok egy íróportálnak, nem kell, hogy én minden nap órákon keresztül csak írjak. Attól, hogy tagja vagyok egy játékcsoportnak, nem kell, hogy egész nap csak játsszak. Viszont kell, hogy mindegyik csoport szokásait tiszteletben tartsam. Kell, hogy amit megígértem, azt be is tartsam. Kell, hogy a személyes konfliktusokat kezeljem. Kell, hogy ne azért csináljak valamit, mert elvárják tőlem, hanem azért, mert én csinálni akarom. És bár nem kell feltétlenül hangoztatni a véleményemet, kell, hogy az ne a csoport várható reakciójától, hanem csakis tőlem függjön.

Bár sokszor nehéz mindegyikre kellő figyelmet fordítani, sokszor vannak nézeteltérések, és nem nyilván nem kedvelhetek mindenkit egyformán, én szeretem a közösségeket, ahova tartozom. Akkor is, ha nem számítok bennük "kulcsembernek", ők az én 2., 3., sokadik családom, és büszke vagyok arra, aki velük vagyok.

...És megint egy listás könyv, avagy Én a vízilovakkal vagyok

2011-07-07T12:57:00.010+02:00

Nagyon rég volt már, hogy megírtam az első listás könyvem beszámolóját. Azóta túl vagyok egy zárófoglalkozáson, megírtam egy szakdolgozatot, és lediplomáztam. Ezen teendőhalmoknak köszönhetően sokáig nélkülöznöm kellett a betervezett olvasást, de most, hogy végre vége, ismét volt időm nekiugrani, és a hatalmas lemaradás behozásának első lépéseként gyorsan el is olvastam a második könyvet, ami tőlem szokatlan módon egy életrajzi kötet. Egy olyan emberé, aki - szőke, kék szemű társával karöltve - minden túlzás nélkül meghatározta az egész gyerekkoromat.

"Gondolkodom, tehát vagyok."

Descartes

"Eszem, tehát vagyok."

Bud Spencer

Nagy várakozásokkal és még nagyobb tisztelettel vágtam bele ennek a könyvnek az olvasásába. A borítóról kedvenc pofonmesterem nézett vissza rám, és ez, valamint a westerneket idéző címrész már azóta hívogatott, hogy először megláttam. Ennél is nehezebb volt azonban, hogy a beszerzés után csaknem fél évet kellett várnom az egyetem miatt az olvasással. Talán részben ez lehetett az oka, hogy a szokásosnál is nagyobbak voltak az elvárásaim, mire belekezdtem.

A kerettörténet igencsak meglepett. Bár tudtam, hogy Bud nem egyedül írta a kötetet, nem számítottam ilyen meseszerű kezdésre. Viszont egészen tetszett, ötletes indítás volt, és valamelyest megadta az alaphangulatot is. Az is jó választás volt, hogy az egyes fejezeteket helyszínekhez kötötte, a fejezetcímek alatt található idézetek, és azok Bud Spencer átirata pedig az egyik legjobb húzás volt, amit bevethettek, hiszen az ember alig várta, hogy a következő fejezethez érjen, és elolvashassa az egyes "átértelmezéseket".

"Az kellene feltételeznem, hogy valaki odafent nagyon szeret engem, ám ez azt is jelentené, hogy ez a valaki nem szerette az összes többi embert, akik odavesztek."

Sajnos azonban a tartalomról nem tudok teljes mértékben pozitívan nyilatkozni, bármennyire is szeretnék. Az elmesélt nosztalgikus részletek persze érdekesek voltak, és a humoros megjegyzésekben sem volt nagy hiány, viszont a történetvezetés igencsak szaggatott volt. Sokszor úgy éreztem, csapong az események közt, egy szösszenetről valami teljesen más jut eszébe, ami időben teljesen máshol helyezkedik el, így időnként elég nehéz volt követni az elbeszélést. Gyakrabban utalt előre, mint egy már elmondott történetre, így még csak a friss emlékek sem segíthettek a megértésben. Hogy azért a pozitívumokat is kellőképpen kiemeljem, a nagyjából a kötet közepén található képek nagyon feldobták a hangulatot, és ügyesen rávettek, hogy én is egy pár percre elnosztalgiázzak a családi filmnézések tekintetében.

"A pisztolyok és sarkantyúk inváziója közepette mit csinált vajon Carlo Pedersoli? Hízott!"

Maga az életrajz viszont összességében tényleg nagyon érdekes volt, olyan részleteket mesélt el benne, amik meg se fordultak volna a fejemben. Nem mondom, hogy ettől megkedveltem az önéletrajzi regény műfaját, de úgy éreztem, ennyivel mindenképp tartozom azért a rengeteg vidám percért, amit Carlo Pedersoli és Mario Girotti filmjei nyújtottak. És bár valószínűleg nem ez a világ legjobb életrajzi könyve, bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a Puffin lekvárt vagy a hagymás babot, a hozzám hasonló rajongók pedig ajánlás nélkül is olvassák szépen el. Különben dühbe jövök... :)

Tündér - Mese

2011-02-23T09:32:00.009+01:00

Mivel túl vagyok a zárófoglalkozásomon (nagyon jól sikerült :D), végre van időm megírni az első olvasónaplóm! Töredelmesen bevallom, már múlt hét elején elolvastam a könyvet, ezzel is kicsit erőt merítve, nehogy még jobban lebetegedjek. Nem is baj, hogy ennyit vártam a naplóval, mert így legalább nagyjából kialakult a fejemben, mit is fogok róla írni. Íme:

"A tündérek törvénye így szól: ha valaki a teljes neveden szólít, és nem hibázza el, engedelmeskedned kell. Ezért is választunk hosszú és kacifántos neveket."

A Fairy Oak könyvek tipikusan azok a fajta olvasmányok, amikkel borzasztó könnyen rá lehet szoktatni a gyerekeket az olvasásra. Bár, talán a rászoktatás nem is jó szó, hiszen mi pusztán odaadjuk nekik a könyvet, ők maguk fedezik fel általa az olvasás élményét. No, de miért is írtam, amit írtam? Egyrészt azért, mert a könyv csaknem 300 oldalas, mégis nagyon hamar elolvasható, mivel nagyobb fajta betűkkel van szedve, és néhány helyen képek is díszítik. Persze nem utolsó sorban maga a történet is sok szerepet játszik az olvashatóságban, de erről picit később.

Először vizsgáljuk meg a kötetet külalak szempontjából. Manapság elterjedt, hogy a könyveket külső, levehető borító védi, ami egyrészt a dombornyomás miatt fényesebbé teszi a rajta lévő képet, másrészt egész praktikus, mert könyvjelzőként is használható. Ez itt sincs másképp, viszont nekem külön tetszett, hogy a levehető borító alatt nem ugyanazt a grafikát látjuk. A borító belső oldalán lévő virágok ugyancsak nagyon szépek és hívogatóak - bár meg kell jegyezni, ebben a kérdésben elég elfogult vagyok, mint valószínűleg más, virágimádó embertársaim -, és külön piros pont, amiért ezek a virágok a fejezetcímek alatt is megjelennek. A könyvben található illusztrációk nagyon szépek, a színes képek, amik bemutatják Fairy Oak lakóit és a történet színtereit pedig valahogy közelebb hozzák az egész történetet az olvasóhoz. És az az ötlet, hogy ezeket a képeket Fairy Oak egyik lakója festette... Zseniális!

Azt hiszem, ennyi áradozás a külsőről elég is, mindenki amúgy is inkább a tartalomra kíváncsi. :) A történetet sajátos módon nem az író, és nem is az alcímben is említett főszereplők szemszögéből kísérhetjük végig. Feli, az apró dajkatündér meséli el nekünk a különös ikerpár, Vanília és Pervinka történetét. Hogy miért különösek? Bár ikrek, 12 óra eltéréssel születtek. Pervinka, az idősebb lány, pontban éjfél után 1 másodperccel született, Vanília pedig délben, amikor a Nap a legmagasabban jár az égen. Nagynénjük, Lalla Tomelilla, a Fény Boszorkáinak egyik leghíresebbike, joggal várnánk tehát, hogy unokahúgai is bámulatos képességekkel rendelkeznek majd. Ugyanakkor a törvény kimondja: a varázserőt ikrek nem örökölhetik. Kérdés tehát: vajon a lányok ikreknek számítanak-e 12 óra eltéréssel is? Milyen különös jelentősége lehet annak, hogy egyikük éjjel, másikuk nappal született? És vajon mi az a borzasztó hatalom, a Rettenetes 21, amiről mindenki beszél, és amitől még maga Tomelilla is tart? Olvassátok el, és megtudjátok! ;)

Előzetesként itt egy kis "trailer" főként azoknak, akik tudnak angolul:

(Nem, tényleg nem készítenek belőle filmet, legalábbis egyelőre, ez csak különböző filmekből összevágott kis videó, ami bemutatja a történetet. Ettől függetlenül szerintem elég jól sikerült.)

Azt hiszem, ennél többet nem is szükséges írnom a történetről. Minden benne van, ami egy jó meséhez kell. Tündérek, varázslók, boszorkányok, egy beszélő tölgy, és persze a legfontosabb: gyerekek. Hiszen van-e annál jobb, mintha saját magunkat is el tudnánk képzelni egy-egy szereplő helyébe? És bár eddig csak gyerekekről beszéltem - elnézést, szakmai ártalom -, bátran ajánlom azoknak a felnőtteknek is, akikbe szorult egy kis varázslat, vagy a lelkük mélyén legalább egy kicsit még gyerekek. :)

Könyvmoly - Mit, miért?

2011-02-08T18:27:00.013+01:00

Bár kicsit megkésve, de gondoltam én is firkantok egy rövidke bejegyzést arról, miért is választottam a "párbajra" azokat, amiket. Bár az olvasást még a sok gyakorlat, zárófoglalkozás és egyebek miatt nem tudom, mikor tudom elkezdeni, azért addig se árválkodjon a blog egy szem könyvmolyos bejegyzéssel. Tehát íme:

Bud Spencer - Különben dühbe jövök

Ezt a könyvet azért választottam, mert úgy gondoltam, számomra alapműnek számít. Bud Spencer filmjeink nevelkedtem, a mai napig imádom őket, meg persze a hagymás babot is. :)) Nagyon kíváncsi vagyok rá, és remélem, az életrajzi kötete is lesz legalább olyan szórakoztató, mint a pofonjai.

Christopher Paolini - Eragon

Az Eragont már elég régóta szeretném elolvasni. Anno osztálytársaim elvittek megnézni a filmet, majd a végén döbbenten ültünk mindannyian, mivel egyikünk se tudta, hogy folytatásos. Ettől függetlenül nem volt rossz film, viszont nem az a kategória, amit sokszor megnéznék. Ugyanakkor párom már jóval a megfilmesítés előtt olvasta a könyvet, majd természetesen annak folytatásait is beszerezte. Állítása szerint a könyv sokkal élvezetesebb, tehát reménykedve abban, hogy egyet fogok érteni vele, végre rászántam magam, hogy elolvassam.

Joanne Harris - Rúnajelek

Öcsém kapta ezt a könyvet a közelmúltban, ő ajánlotta nekem még a párbaj meghirdetése előtt. Alapvetően érdekel a mitológia, de - valószínűleg a régi Ragnarokos mivoltomból kifolyólag - a skandináv mitológiáról már nagyon régóta terveztem olvasni. Most itt a lehetőség. :)

Elisabetta Gnone - Fairy Oak I. - Az ikrek titka

A Fairy Oak egy olyan könyv, amit szintén régebb óta kinéztem már magamnak, de valahogy sose vettem meg. Aztán nemrég húgom születésnapjára mégis begyűjtöttem, mivel úgy gondoltam, az ő korosztályának pont megfelelő lehet. És mivel neki nagyon elnyerte a tetszését, így végül én is csak elolvasom. (Meg persze mióta ő elolvasta, azzal nyuvaszt, hogy olvassam el én is. :D)

J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura I. - A Gyűrű Szövetsége

A legnehezebb választásom. Megmondom őszintén, soha nem állt szándékomban elolvasni A Gyűrűk Urát, mert nem érdekelt. Láttam mindhárom filmet, jók voltak, de egyszer elég volt mindegyik. Igen ám, de párom és a családja oda meg vissza van érte, páromnak még esti meseként is ezt olvasták, és az egész család olyan szinten fanatikus, hogy egyszerűen nem tudják megérteni azokat, akiknek nem tetszik, vagy nem érdeklődnek iránta. Mivel non-stop azt hallgatom, ha szóba kerül, hogy nyilván azért nem rajongok érte, mert nem olvastam a könyveket, úgy döntöttem, ideje tiszta vizet önteni a pohárba: elolvasom, és kiderül, kinek volt igaza. ;)

Neil Gaiman - Sosehol

A Sosehol egy olyan könyv, amit a barátaim közül szinte mindegyik olvasott már, csak én nem. Viszont mindenkinek, aki olvasta, pozitív véleménye volt róla, sőt, Brigi azt mondta, szerinte nekem is tetszene. Nincs is több története a dolognak. Javasolták, elolvasom, hátha tetszik. :)

A tűzmanó - Japán mesék (Összeállította: Szántai Zsolt)

A tűzmanó tulajdonképpen e-book formájában van letöltve a gépemre már elég régóta. Alapvetően nem szoktam szeretni a japán népmeséket, mert számomra a "boldogan reinkarnálódott cserebogárrá, amit 2 hét múlva agyontapostak, ezért újra reinkarnálódhatott" nem számít boldog befejezésnek. Nyilván sarkítok, de lényeg a lényeg, nem kifejezetten a hagyományos értelemben vett boldog befejezésnek örvendhetünk a japán mesék esetében. Mivel azonban szokásom második esélyt adni mindennek és mindenkinek, úgy döntöttem, elolvasom A tűzmanót, hátha ez éppen a kivételesen boldog végű japán mesék kötetének bizonyul.

Ennyit hát arról, hogyan született meg a listám. Legközelebb remélhetőleg már a Fairy Oak beszámolójával érkezem. Addig is nagyon jó olvasást minden kedves molytársnak!

7 próba

2011-02-02T17:04:00.009+01:00

Jó régen írtam már megint, de büszkén jelenthetem, hogy azóta meg is kaptam a friss, ropogós, felsőfokú nyelvvizsgám, és anatómiából is átmentem. Bár helyettük van egy kupac más gondom, most senkit se fogok ezekkel untatni, inkább írok arról a játékról, amire nemrég neveztem be.

Ugyanis Brigi felhívta a figyelmem egy nagyon jópofa kezdeményezésre, amit a Könyvmolyosok eszeltek ki. A lényege, hogy 7 hónap alatt 7 általunk előre kiválasztott könyvet kell elolvasnunk, és ezekről egyfajta olvasónaplót vezetnünk. A biztonság kedvéért lehetőség van B lista készítésére is, ha esetleg olyan könyvbe botlanánk, ami nem igazán nyerte el a tetszésünket, ezért nem akarjuk folytatni/végigolvasni. Mivel az utóbbi időben hol a lustaságnak, hol az egyetemnek köszönhetően pofátlanul keveset olvastam, úgy gondoltam, épp itt az ideje kicsit gatyába rázódni, tehát beneveztem. A játék részletes leírását itt mindenki megtalálja: Könyvmoly párbaj

Végül íme az én listám:

A lista:
Bud Spencer - Különben dühbe jövök
Christopher Paolini - Eragon
Joanne Harris - Rúnajelek
Elisabetta Gnone - Fairy Oak I. - Az ikrek titka
J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura I. - A Gyűrű Szövetsége
Neil Gaiman - Sosehol
A tűzmanó - Japán mesék (Összeállította: Szántai Zsolt)

B lista:
Christopher Paolini - Elsőszülött
Christopher Paolini - Brisingr
J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura II. - A Két Torony
J. R. R. Tolkien - A Gyűrűk Ura III. - A Király Visszatér
Elisabetta Gnone - Fairy Oak II. - A Sötétség Bűvölete
Elisabetta Gnone - Fairy Oak III. - A Fény Hatalma
Osho - A nők könyve

Február 8-ig még van idő csatlakozni, tehát aki kedvet kapott, bátran vágjon neki!

Jó olvasást minden játékostársnak! :)

Nyelvvizsga

2010-10-07T11:11:00.004+02:00

Az előzőekben beígért conbeszámoló elmaradt, nem részletezem az okát, de jobb így és kész. A szülinapozóshoz meg sose volt kedvem nekikezdeni, úgyhogy az is kimarad. Viszont mivel rég volt már olyan bejegyzés, ami a nagyvilág hasznára válhatna, ezért most egy olyan következik. Október 1-jén voltam ECL felsőfokú angol nyelvvizsgán, és gondoltam, megosztom mindenkivel a tapasztalatokat, hátha még jól jöhet az olyan elvetemülteknek, akik szintén felsőfokon törik a bucijukat.

Írásbeli

1. rész: Olvasott szöveg értése
Ebben a részben 2 feladatunk volt. Az elsőben egy speciális sütidiétáról szóló cikket olvashattunk, amiből hiányoztak itt-ott mondatrészek. A cikk végén meg volt adva egy kupac szó, ezeket kellett behelyettesíteni a megfelelő mondatokba. Persze 2-vel több behelyettesítendő kifejezés volt, mint amennyi hiányos mondat, így nem volt kivitelezhető a "végére hagyom és majd meglátom mi maradt ki" stratégia. Viszont szerintem nem is volt rá szükség, mert a cikk elég egyszerű szövegezésű volt, és a kifejezések is egészen egyértelműen illeszkedtek a mondatokba. Más szóval ez egy egészen könnyű kis indító feladat volt.

A második feladatban a svédek férfi egyenjogúságért való küzdelméről olvashattunk. Így elsőre furcsának tűnik a dolog, de tulajdonképpen arról van itt szó, hogy a férfiak is ugyanúgy vegyék/vehessék ki a részüket a gyereknevelésből és a háztartás vezetéséből, tehát ez ne maradjon meg "női munkának". A cikk végén 10 db kérdés volt, amikre röviden, címszavakban kellett válaszolni az olvasottak alapján. Viszont nagyon figyelni kellett, mert a már beírni válaszokat tilos javítani, különben hibának minősülnek. Tehát alaposan át kell gondolni, és pluszban nehezíti a dolgunkat, hogy a válaszba leírt fölösleges információért pontlevonás jár. Tehát ez már egy nehezebb feladat volt. A cikk szövegezése itt is viszonylag jól érthető volt, viszont az előbb említettek miatt elég könnyen lehet pontokat bukni. Mindenesetre idő van elég, tehát aki rendesen odafigyel, az 1-2 apróbb hibával megúszhatja a feladatot.

A rendelkezésre álló idő a 2 feladatra összesen, ha jól emlékszem, 45 perc volt.

2. rész: Fogalmazási készség
A sokak által kevéssé körberajongott levélírás. Itt is két feladat volt. Az elsőben egy hozzászólást kellett írnunk valamelyik szervezet blogjára, akik a közelmúltban készítettek egy felmérést az európaiak dohányzási arányáról, és azt az eredményt kapták, hogy 1/3-uk rendszeresen dohányzik, ami napi 14.4 szál cigarettát jelent fejenként. Ezzel kapcsolatban kellett kifejtenünk a véleményünket a felsorolt szempontok alapján (környezetünkben dohányzók, mi dohányzunk-e, az országunkban érvényes szabályozások, mi mit tennénk az ügy érdekében), méghozzá 300 szó terjedelemben. Azt hiszem, egész könnyen és jól ment.

A második egy tényleges levél volt, amit a tudományos magazinnak kellett írnunk egy cikkükkel kapcsolatban. A cikk arról szólt, hogy bár az emberek nagy része fontosnak tartja a tudományt, egy kis réteg úgy gondolja, hogy veszélyes, és fél tőle. Erről kellett kifejteni a véleményünket, mi hogy gondoljuk, fontos-e a tudomány, mik napjaink lényeges találmányai, a tudósok és a kormány felelőssége a találmányokkal kapcsolatban - szintén 300 szóban. Itt már kicsit fáradt voltam, meg mint utóbb kiderült, lázas is, tehát kicsit lassabban és nehezebben ment a dolog, de még így is jóval idő előtt sikerült befejezni.

A 2 fogalmazásra összesen rendelkezésre álló idő: 90 perc.

Néhány jó tanács, amit levélíráskor a népek hajlamosak elfelejteni. Egészen apróságok, mégis súlyos pontlevonások járnak érte, ha valaki lefelejti:
- mindig legyen megszólítás, az adott formának megfelelően! (pl. ha havernak e-mailt vagy bloghsz-t írsz, simán jó egy "Hi there!", de ha hivatalos levelet, akkor annak megfelelően szólítsd meg a címzettet)
- igyekezz valamilyen szisztéma szerint tagolni a fogalmazásod, de ettől függetlenül ne essen szét
- hasznos, ha írás közben pipálgatod a szempontokat, így tudod, mi az amit még bele kell írnod, és mi az, amit már nem kell tovább nyúznod
- figyelj rá, hogy megfelelően vezesd át a gondolatmeneted egyik pontból a másikba, ne legyen darabos a levél
- menet közben néha állj meg, és számold át gyorsan a szavak számát, hogy tudd, mennyibe kell belesűríteni a hátralévő pontokat
- a levelet mindig írd alá!

Szóbeli

1. rész: Hallott szöveg értése
Szintén 2 feladatból állt. Az elsőben egy amerikai elnök beszélt a gondolatairól. Minden állításhoz 3 válaszlehetőség volt megadva, és a hallottak alapján ki kellett választani, melyik helyes. Cseles volt, mert szinte mindegyik állítás taglalásánál beleszőtt 1-2 szót mindhárom válaszlehetőségből, így nem volt elég elkapni a szövegben szereplő kifejezéseket, hanem rendesen oda kellett figyelni, és értelmezni, mit mondott. A 2 lejátszás számomra elégnek bizonyult itt, ennek ellenére nem volt könnyű feladat.

A másik felvételen egy nő beszélt valamilyen önkéntes szervezetről. Na, ez piszkosul nehéz volt. 10 mondatkezdemény volt, amiket be kellett fejezni a hallottaknak megfelelően. Ezzel csak annyi volt a probléma, hogy a nő, aki nyilatkozott, rettentően hadart, és elharapta a mondatok végét. Az egy szuszra elhadart mondatában kb. 4 fontos információ hangzott el, és mire az elsőt leírtam, már hadarta a következő 4-et. Első hallgatásra 3 választ tudtam beírni, amire eddig még sosem volt példa hallásértés feladatnál. Második hallgatásra sem tudtam befejezni a feladatot, tehát a maradék helyre kb. azt írtam, ami jól hangzott.

Erre nem igazán tudok más felkészülést javasolni, minthogy nézzetek sok BBC-t és CNN-t.

2. rész: Szóbeli kommunikáció
Bár a hallásértés se volt semmi, de saját belátásom szerint számomra ez volt a legnehezebb. Illetve nem is nehéz volt, csak talán inkább nagyon el voltam már fáradva ekkorra, ezért nem tudtam úgy teljesíteni, ahogy kellett volna. Ha esetleg a tisztelt nyelvvizsga bizottság olvasná eme sorokat, üzenem nekik, hogy nem normális dolog egy napra rakni a szóbelit és az írásbelit. Borzasztóan maratoni, kimerítő és lefárasztja az ember agyát az egész napos kőkemény koncentrálási kényszer.

De hogy visszatérjek a vizsgára: mint azt bizonyára minden érintett tudja, szóbelizni párosával kell. Abban a már jól megszokott helyzetben voltam, hogy senkinek nem akaródzott velem jönni nyelvvizsgázni, így nem választottam beszélgetőpartnert, hanem random kaptam valakit. Ezúton is köszönöm amúgy az illetékeseknek, nagyon kedves és lelkes beszélgetőpartnert kaptam (aki mellesleg 100x jobb volt nálam, gratulálok neki ezúton is). Elsőként persze be kellett mutatkoznunk egymásnak, itt elmondta, hogy ő tanít a PTE-n, én meg elmondtam, hogy tanulok az SZTE-n. :D Meg meséltem neki a HoTról is, ha már ilyen kevéssé hétköznapinak mondható hobbival rendelkezem.

Ezután kaptunk egy témát a vizsgáztatónktól: Család. Szerette volna, ha arról beszélgetünk egymással, milyen volt régen a család és milyen manapság, de végül úgy belelendültünk, hogy elvittük a dolgot a házasság felé. Szerintem jót beszélgettünk, akkor is, ha tudom (mert már akkor észrevettem, amikor kimondtam), hogy nagyon sok nyelvtani hibám volt, aminek nem szabadott volna lennie. Ez viszont egyértelműen a fáradtság - és a lázam - eredménye volt, mert olyan alap dolgokat mondtam rosszul, amikről a hülye is tudja, hogy nem úgy kellett volna.

Harmadik, és egyben utolsó része a szóbelinek a képről monologizálás. Itt tulajdonképpen mindegy, kinek beszélünk, akár a könyvespolcon lévő radírmaradványt is nézhetjük közben, a lényeg, hogy összefüggően és folyamatosan kell beszélni a monitoron kivetített képekről. Na, ez az, ami nekem nem ment. A környezetszennyezés volt a témánk (illetve úgy emlékszem, de igazából a téma címét nem is figyeltem), ehhez kaptunk 3 képet. Az elsőn egy tankhajó volt, a másodikon egy büdös füstöt eregető gyár, a harmadikon pedig egy szeméttároló, amit én sikeresen vonatnak néztem. Én kezdtem, dadogtam valamit a 2. képről, hogy Budapestre emlékeztet és nem szerettem ott lakni, meg hogy szerintem egy fővárosnak nem ilyennek kéne lennie. Aztán a vizsgáztató kérdezett valamit a szennyezés fajtáiról, de már annyira fáradt voltam, csak néztem rá és nem jött egy értelmes gondolat se, amivel válaszolhattam volna. Akkor áttért a partneremre, ő beszélt jó sokat a szelektív hulladékgyűjtésről, majd visszatért hozzám, hogy megkérdezzen az első képről. Ott beszéltem még pár szót az olaj hatásáról a vízi élőlényekre, pl. bálnák kommunikációja, halak, parton fészkelő madarak, aztán befejeztük a vizsgát.

Ennyi nagyjából a beszámoló. Eredmény majd november 1-jén, addig is remélem lesz, akinek hasznára válik ez az összefoglaló, ha már ilyen sokáig írtam. :D

Helyzetjelentés

2010-07-28T14:36:00.003+02:00

Gondoltam, ha már leírtam, mik voltak a tervek, leírom, mik valósultak meg belőle ezidáig.

Írás:
Hát, ebből... Nos, ebből konkrétan semmi. Valahogy sosincs annyi lendületem, hogy azt mondjam, na most nekiállok. Majd egyszer, amikor olyanom lesz, nekiállok. Viszont reménykedem benne, hogy az őszi MondoConra tudok alkotni valami kis szösszenetet, még ha a rendezvényen nem is tudok részt venni.

HoT:
Ebből egész sokat sikerült megcsinálni, ugyanakkor sokat még mindig nem. Kezdjük utolérni magunkat Fairy Tail terén, viszont Rinnével nem annyira, mint terveztük. Ez részben az én hibám, mert valahogy annyira nincs kedvem azzal foglalkozni, mint a többi projekttel. De majd annak is eljön az ideje, csak neki kell lendülnöm. Oneshotok terén is haladgatunk, és a többi projekt is kezd rendesen beindulni.

Valenth:
Megvolt a találkozó, és szerencsére jól is sikerült. Itt van egy kis összegző videó róla: Valenth Találkozó 2010 Magával az oldallal nem nagyon foglalkozom mostanság. Se időm, se kedvem nincs hozzá. (Mennyi mindenhez nincs kedvem, te jó ég...)

Angol:
Nos, ez valószínűleg a legkevésbé lényeges most, mivel majdnem biztos, hogy nem lesz pénzünk a nyelvvizsgámra. Talán majd máskor... Azért majd lehet, hogy belenézegetek a tételekbe 1x-2x, hátha mégis sikerül, de mivel a jelentkezést már hamarabb le kell adni, így elég esélytelen. Ez van.

Egyéb:
Szombaton költözünk ki az albérletből Szegeden, mert nem maradt rá pénz. Megyek át egy kisebbe - egyedül. Párom itthon marad, és igyekszik dolgozni, hogy legyen pénzünk, és közben levelezőn tanul. Pocsék egy évnek nézünk elébe. Nem is beszélve arról, hogy még a szakdolgozatommal is kezdeni kéne valamit. Kicsit hullámvölgyben vagyok, és azt sem tudom, egyáltalán kinek írom ezt ide. Talán többnyire magamnak. Mindenesetre nem szeretnék nagyon rászokni az ilyen beszámolós/nyavalygós bejegyzésekre, inkább maradék az élménybeszámolóknál, ajánlóknál, értékeléseknél, gondolkodásoknál. Remélem sikerül. A következő bejegyzés jövő hétvége utánra várható, és a Nyári AnimeConról fog szólni. Vele párhuzamosan lehet, hogy lesz még egy bejegyzés, ami pedig szülinapozós-élménybeszámolós lesz.

Gondolkodós

2010-06-13T10:53:00.003+02:00

Mivel tanulnom kéne, de túl meleg van, ezért nem tudok koncentrálni, gondoltam ideje írni egy bejegyzést. Hogy miről, azt még én sem tudom, szóval lehet, hogy elég össze-vissza lesz, de néha kell ilyen is.

Mint látható, a blog megújult. Valahogy nem szerettem a régi dizájnt, mert nem adott semmiféle késztetést, hogy írjak. Úgy érzem, ez most jobban illik hozzám is, és a hangulatomhoz is, és segít gondolkodni. Szívesebben írok így a blogba.

Apropó, írás. Az utóbbi időben eléggé hiányzik. Előbb a beadandók, aztán a vizsgák miatt nem volt időm semmire, többek közt írni se. Szeretném végre elkezdeni a tervbe vett folytatásost, és szeretnék haladni vele, hogy megtudjam, lesz-e olyan jó, mint elképzeltem. Ráadásul tudom, hogy ezzel gyakorolnám is, ami nem megy - a történetszálak kifejtését. Hiába, kezdő vagyok még, nem nagyon tudom belőni az ideális fejezethosszúságot. Valamiért tartok tőle, hogy az olvasókat untatni fogják a hosszabb leírások, a részletesebb bemutatások. Nem is értem magamat, mert miért untatná az olvasókat olyan, ami engem se untat írás közben? Mindenesetre bele kell még jönni. Ahhoz pedig írni kell, sokat. Ahhoz pedig idő kell, sok.

Ahhoz, hogy időm legyen az írásra, előbb össze kell szednem magam a HoT terén. Persze majd csak a holnapi vizsga után, amin vagy átmegyek, és örülök, mint majom a farkának, vagy nem, és nagy sóhajjal halasztom utolsó évre. >.< Tehát akárhogy is lesz, keddtől végre nekiállhatok dolgozni, tervek szerint lefordítom a Rinne 13-14-et, utólektorálok 3 rész Fairy Tailt, és összeszedem Brigivel, miket kell megbeszélni 2 hét múlva a csapatgyűlésen. Ezen kívül a jövő hét folyamán feltelepítem a Photoshopot, és megcsinálgatom a pár hiányzó Valenth névtáblát a szombati találkozóra.

Nyárra még van ezen kívül kismillió más dolgom. Brigivel végignyomjuk az Inu Kanketsu-hen hiányzó fejezeteinek lekotrását, tervezem lefordítani a one shotomat (direkt nem írok címet, ha-ha), be akarjuk érni valamilyen úton-módon a Rinne mangát. Ezek csak a HoT teendők. Hogy mennyire haladunk velük, azt majd meglátjuk, de a cél legalább megvan. Ezen kívül kell majd még angoloznom a nyáron Henrikkel, hogy nagyjából képben legyünk az október 2-ai felsőfokúra. Ahogy említettem, akarok írni is végre. Ezen kívül nyár közepétől ott lesznek a zsűrizendő ficek - amikre amúgy már most kíváncsi vagyok. És a nyár egy részében persze főzni is én fogok, mivel én leszek otthon. Félreértés ne essék, ezek egyikét sem tekintem tehernek. Mindet szívesen csinálom (a főzéstől eltekintve, mert sütni szeretek inkább), csak valahogy így áttekintve vakargatom a fejem, hogy hogy lesz erre mind elég egyetlen pici nyár.

Mindenesetre várom már a jövő hetet, hogy csinálhassam, amihez kedvem van, és remélem nem lesz az egész nyár ilyen tikkasztó, 40 fokos, és agyzsibbasztó.

U.i.: Ezt a bejegyzést még délelőtt írtam, csak mire kész lettem vele, elment a netünk. x)

SakuraCon 2010

2010-04-28T15:21:00.005+02:00

Noh csak eljutottam odáig, hogy megírjam ezt a blogbejegyzést. Elég hosszú lesz, de betűrendben kategóriákra bontom, szal mindenki nyugodtan olvashatja csak azt, ami érdekli. :D

AMV:
Ebből sajna idén nem sokat láttam, de már folyamatban van a pótlása a luggi által készített lista alapján. Most tartok az experteknél. Elég vegyes, de összességében azt tudom mondani, hogy a nemzeti blokk tavaly nyáron jobban tetszett. Valahogy most minden túlságosan ráment az epillepsziás rohamot okozó agyba-főbe villogásra. A fan kategóriásoknak gratulálok, idén nagyon kitettek magukért, és ezúton gratulálok mindkét Rikának. Az egyiknek a győzelemhez, a másiknak pedig az AMV-jéhez, ami bár nem került be, de levetítették, és szerintem jól sikerült. :)

Árusok:
A választék őszintén szólva lehetett volna nagyobb. Akár figurák, akár mangák (itt elsősorban a kedvezményes pultra gondolok), akár kaja, akár egyéb fancuccok terén. Pl. egész conon kerestem tejes pockyt, és egyszerűen sehol nem találtam. Vagy az elején rögtön elkapkodták, vagy nagyon eldugták, vagy nem is volt. Figurák terén ismét nem igazán volt olyan, amit én szeretnék. Bár azért akadt 1-2, ami tervben van, de ami igazán kéne, az nem volt. A büfénél elég előnytelen volt, hogy olyan hamar elfogyott minden, szerintem erre legközelebb jobban fel kéne készülni (bár hozzáteszem a PeCsánál 100% jobb volt így is a kínálat). Jó volt, hogy így egy térben voltak az árusok elkülönítve, és a nyitott ajtók miatt nem is fulladtunk meg a tömegben. Ja és pólóárusok rulz! *imádja az új, XS-es, narancssárga, cicás fölsőjét*

Cosplay:
Idén ebből se láttam sajna sokat, mert egyrészt a fele ütközött más programmal, másrészt amikor volt időnk nézni, a K csarnok már tele volt, és hátulról nem láttunk jóformán semmit. Ez mondjuk kiküszöbölhető lenne több székkel, vagy egy PeCsában használthoz hasonló emelvénnyel. Simán beférne, és hely is maradna még a közlekedésre. A perfből nem sokat láttam, csak úgy az első 10-et, de abból egyértelműen az Otaku Forum Group tetszett a legjobban. Ötletes volt és szórakoztató. A craft nagy részét pótoltam fényképekből, és nem kellett csalódnom, idén is rengeteg szép, igényes ruha készült. Személyes kedvenceim a Trinity Bloodos Esther Blanchett, és a Dragonicás Hunter.

DDR:
Ezzel idén semmi gondom nem volt. Szerintem jó volt a helyszín is, tök jó, hogy mindkét nap lehetett DDR-ezni, és nem is kellett túl sokat várni, hogy sorra kerüljünk.

Fanfiction:
Pozitív, hogy a beszélgetést átpakolták a karaoke teremből, így a türelmetlen karaokesok nem zavarták meg. Viszont negatív, hogy egy olyan helyre pakolták, ahol ha lehet, még nagyobb volt a zaj. Ezt legközelebb előnyös lenne megoldani máshogy, berakni egy zártabb terembe, pl a fölötte lévő rajzterembe. Nem hinném, hogy a rajzok értékén rontana, vagy rongálná őket, ha 1 órára bevonulna oda a fanfic beszélgetés, szóval sztem simán megoldható. Mindenesetre annak ellenére, hogy néha egész keveset hallottam 1-2 emberből, a beszélgetés jó volt, mint mindig. Köszönöm Rhysának a kölcsön-Pikachut (:D), a zsűrinek pedig a 3. helyet és a KÖSz díjat is kösz. :D A többi helyezéssel nem minddel értettem egyet teljesen, de ettől függetlenül gratulálok minden Top 15-ösnek! :)

Karaoke:
Mind közül ezzel vagyok legkevésbé megelégedve. Legkevésbé sem értek egyet a verseny eredményivel - nem csak magam miatt. Ezt fölös tovább ragozni, lehet utálni érte. Nem tetszik, hogy hagyományosban este 8-kor még 3 órát kellett volna várni, hogy húgom sorra kerüljön. Ezt erősen szabályozni kéne. Elég igazságtalannak tartom, hogy míg vannak, akik 4x-5x sorra kerülnek, aki csupán egyetlen egyszer szeretne, kénytelen várni 3 órát. Csak annyit kéne tenni, hogy aki már egyszer énekelt hagyományosban, ha újra szeretne, egy másik listára kellene feliratkoznia, és akkor kerülne sorra, amikor elfogynak azok, akik még nem énekeltek. Azt sem tartom igazságosnak, hogy a csoportos dobogósok nem énekelhettek színpadon. Miben kevesebbek ők, mint az egyéniek? Egy szóval nagyon nem voltam elégedett a connak ezen részével.

Viszont amit szeretnék itt külön megjegyezni, mert még a karaokehoz kapcsolódik:
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki tapsolt és ezzel bíztatta húgomat, mikor végre sorra került hagyományoson! Iszonyú sokat jelentett, és tényleg hálás vagyok érte, mert hatalmas önbizalomlöketet adott neki, amiből eddig nem volt túl sok. A Chii's Sweet Home - Ouchi ga Ichiban-ját énekelte amúgy. :)

Konzol:
Ehhez sokat nem tudok hozzászólni. Nem konzoloztam, de ahogy elnéztem igen jó volt a gépek elrendezése, és volt belőlük elég, szóval mindenkinek jutott minden. :)

Ruhatár és Sushi:
Sokan írták már sokfelé, hogy nagyon előnytelen volt az elhelyezés. Így egymás mellett igazából egyikhez se lehetett normálisan odaférni, és sajnáltam is a ruhatárosokat rendesen. De mivel sokan írták már, biztosan ez is meg lesz oldva legközelebbre.

Tömegkvíz:
Sajnálom, hogy lemaradtam róla, irtó jó bulinak látszott. :D Majd legközelebb remélhetőleg nem üt semmi mást, és akkor benevezek rá. :D

Rajzverseny:
Tetszett, hogy ilyen helyen voltak kiállítva a rajzok, mert elég tágas és kényelmesen végig lehetett nézegetni mindent hering-effektus nélkül. Ismét sok szép munka született, és ismét megállapítottam, hogy jó lenne, ha tudnék rajzolni. xD A helyben rajzolóson jóval többen voltak, mint gondoltam, de ott is nagyon sok szépet alkottak a versenyzők. Iderakom húgom rajzát is, hogy mindenki megnézhesse. xD

Zenekvíz:
Ha lett volna időnk készülni rá, talán ment volna jobban is, de ettől függetlenül szerintem menők vagyunk azzal a csoportos 5. helyezéssel. :D Majd talán legközelebb hódítunk. :D

Általános összefoglaló:
Nagyon jól éreztem magam, sokkal jobban, mint a nyárin. A HungExpo egyértelműen jobb, mint a PeCsa, és programok is egyre javulnak. Remélem legközelebb is legalább ilyen jó lesz. :)

Egyéb megjegyzendő dolgok:
- Legközelebb viszünk magunkkal kaját, megmelegíttetjük, és pacalpörköltet meg töltött káposztát fogunk enni szerencsesütivel.
- Barbi nyanya.
- Briginek és Fruzsinak köszönjük a közreműködést a bemenetelnél. Eszmei puszi érte. :*
- Ez valakinek a gyereke?
- Eszter ezért nyomkerák.

Szülinapos

2010-02-08T09:48:00.007+01:00

Tyű, hol is kezdjem? Mondjuk a leges elején. Pénteken voltam műtéten, megcsinálták a hülye lábujjam, és kaptam egy szééép naaaagy kötést rá. Szombaton meg menni kellett Pestre reggel Brigi szülinapozni. Viszont a kötésem nem fért bele a cipőmbe, ezért aztán papucsban indultam neki. Igen ám, de miután másfél hétig egy pici hó se esett, természetesen szombat reggelre muszáj volt elkezdenie zuhogni, így sikeresen el is vágódtam, amitől a másik lábam - aminek addig nem volt baja - szintén elkezdett fájni. Majdnem lekéstük a vonatot, de végülis sikeresen feljutottunk. (Remélem a sebészbácsi nem olvas blogot, különben nagyon le leszek szídva. x"D)

Lényeg a lényeg, odaértünk az étterembe,

Lyra is megérkezett, rendeltünk is enni és ettünk meg marhultunk, ahogy szoktuk. A kaja amúgy nem volt rossz, de itt hívnám fel mindenkinek a figyelmét, aki olvassa, hogy ne menjetek a Momotaroba, mert bunkó a pincérnő. xD Ettől függetlenül ilyen apróság persze nekünk nem tudja letörni a kedvünk. Kaja után aztán jött a tortázás. Pöttyet meglepődtem, mikor elém is odaraktak egy tortát. xD Az ég világon mindenre számítottam, még töklére is, de erre nem. :D Ajándékoztunk is, Brigivel keresztbe ajándékoztuk egymást, és fel is lett véve az egész, úgyhogy nem is részletezem igazán, mindenesetre nagyon menő ajándékokat kaptam. :D Lyrának viszont - én hülye - elfelejtettem az ajándékát, úgyhogy kicsit vertem a fejem a falba, de conon mindenképp bepótolom. *bocsánatkérő hajlongás ezerrel*

Ajándékzás után elvonultunk a nemistudommianeve teázóba, ami viszont nagyon jó és hangulatos hely, úgyhogy oda menjetek. xD Majd valaki úgyis biztos megmondja a nevét a kommentekben. :D Szóval ott még beszélgettünk egy csomót és ettünk szerencsesütit, aztán Brigi kíséretében hazavonatoztunk.

Összességében nagyon jól éreztem magam, úgyhogy köszönök mindenkinek mindent! *nagyölelés* Most pedig, ha már ezt megírtam, tessék kommentelni, 1, 2. :D

Ez+Az

2010-01-10T11:08:00.006+01:00

Régen írtam már, és ideje volna. Sok minden történt sok mindennel kapcsolatban. Menjünk szépen sorban.

Tada-Manga

Valószínűleg utoljára írtam le a blogomba ezt a szót. Karácsony előtt ugyanis 7-en, köztük én is, (majd később még 3-man) kiléptünk a csapatból. Jó ideje zavart pár dolog, és nem kicsit. Sajnos mivel nem jutottunk velük dűlőre, úgy döntöttünk, nem akarunk tovább idegeskedni rajtuk, ezért közösen új fordítócsapatot alakítottunk Hell of Translations néven. Azokat a projekteket, amik fontosak számunkra, folytatjuk ezzel a csapattal, és természetesen új projektjeink is lesznek. Remélem sok olvasónk lesz, és megéri majd a belefektetett energiánkat. Ha valaki kíváncsi ránk, itt megtalál minket: Hell of Translations honlap

Hugi

No igen, nem tudom, írtam-e már róla, mennyire kiakaszt húgom osztályfőnöke. Húgom most 3-os, de mind őt, mind minket teljesen kikészít idegileg az a nő. Első óta folyamatosan baja van velünk, és olyan dolgokat művel, ami - szerintem - egy pedagógus számára megengedhetetlen volna. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy taníthat még mindig egy ilyen ember... Mindenesetre most minden erőmmel azon vagyok, hogy rávegyem anyát, vigye el Pécsre húgomat 4-től, mert ha így megy tovább, teljesen meg fogja utálni az iskolát, ráadásul minden maradék önbizalmát elveszíti. Viszont ahhoz, hogy el lehessen vinni, apának munkát kell találnia, ami egyelőre nem sok jóval kecsegtet. Remélem azért tavaszra megoldódik, és ez az utolsó ilyen szenvedős év...

Egyetem

Hát erre nem is érdemes sok szót vesztegetni. Még mindig csekély számban vannak értelmes/használható tantárgyaim és még mindig nem szeretem a csoporttársaimat. A maradék másfél évet megcsinálom, hogy legyen papírom, de az egésznek baromira nincs köze ahhoz, amit az oviban csinálni kell. Az az 1 vagy 2 hét gyakorlat ami félévente van többet ér a 3 év teljes egyetemi képzésnél. Szegedet se szeretem és alig várom, hogy végre visszaköltözhessek Pécsre.

Karácsony+Szilveszter

Az idei Karácsony szép volt és jó, viszont valamiért nem tudtam úgy belemerülni, ahogy szoktam. Talán túl sok minden összejött és egyszerűen nem tudtam rá koncentrálni teljes figyelemmel. Mindenesetre a fánk megint nagyon szép lett, a halászlé átlagon felülien finom, és megint kaptam sok mindent, aminek örültem. És amit én adtam a többieknek, annak is örültek.
Szilveszterkor sajnáltam nagyon, hogy Barbi és Fruzsi végülis nem tudtak jönni, meg persze az ikreknek is örültem volna, csak ők már korábban mondták, hogy nem fog összejönni. :/ Azért így is jó volt és sokat nevettünk meg játszottunk. A szokásos ünnepi súrlódások persze megvoltak, ami kicsit beárnyékolta a dolgokat, de remélhetőleg idővel megoldódnak nagyjából ezek is.

Nohát így hirtelen most ennyi jutott eszembe, majd ha lesz még valami, írok új bejegyzést.

Játékos 2.0

2009-11-15T12:14:00.002+01:00

Eszti és Szandi is írtak nekem 5-öt, úgyhogy most azt is kifejtem.

Kezdjük Esztiével...
Sütőtöklé: Ó, igen, a fantasztikus halloween-i ital, ami nem elég, hogy sűrűbb lett a kelleténél, de hála Bran fűszerezésének, gyömbértúltengésben is szenvedett, úgyhogy gyakorlatilag ihatatlan volt. Szerintem azóta is ott van még az asztalon, mert senki nem mert hozzányúlni, hogy kiöntse. x"D

TM állatok: Ők az újdonsült kis háziállataink, szám szerint kettő nőstény TengeriMalac, Mimi és PomPom (avagy Pomi). Nagyon aranyosak, és mindig sípolnak, ha éhesek. xD Viszont legalább ők is este alszanak.

ÓPR: Ezt nem is szabad rendesen kifejtenem, mert csomóan nem tudhatják még, hogy mi az a PR. O_O Abból, hogy ezt kifejtésre írta nekem, legalább világosan látszik, hogy Eszti miért HPR és nyomkerák. xD

Krúll: Nem is tudom erről mit kéne írnom. Egyértelmű, hogy krúll vagyok, nincs is rajta mit ragozni. A többi krúll elismeri, a nyomkerákok meg saját bőrükön tapasztalják. >D

Papírsütés álá gofri: Úgy esett e rém eset, hogy sikeresen eltört halloween előtt pár nappal az otthoni gofrisütőnk. Viszont Briginek gofri kellett, mert már gondolatban rákészült, hogy azt fog enni, tehát Eszti elhozta az övét halloween-ra. Anya annak rendje és módja szerint be is dugta, hogy felmelegedjen, és beleönthesse a tésztát. Igen ám, de amikor a kis piros pötty jelezte, hogy felmelegedett, és anya felnyitotta a tetejét, hogy beleöntse a tésztát, kiderült, hogy Eszti benne hagyta a használati utasítást, ami ennek következtében cukin megpörkölődött. x"D Vicces volt. :D

Na, lássuk Szandi részét...
Kisállatok: Na most ezt nem tudom, hogy a rendes állatainkra vonatkozik, vagy a valenthes petekre. xD Mindenesetre kisállatunk van/volt/lesz elég, szám szerint 3 macska, 1 törpenyúl, 2 tengerimalac, 1 pézsmateknős, meg egy rakás hal. Volt nemrég egy hörcsög is, de ő már az örök szalmamezőkön rágicsál. :'(

Trade: Felteszem ez a Restaurant City miatt lett. :D Szandinak is küldtem már egy rakás trade-et, de eleinte azon munkálkodtunk, hogy legalább egyet tudjon elfogadni, mert mindig olyan kellett volna tőle, amire neki is szüksége volt. xD De aki még nem ismerné a játékot, az feltétlenül regisztráljon facebook-ra (igen, Tapi, te is, mert JÓ xDDD), és látogassa meg a Restaurant City alkalmazást. :D

Homokozó: Lehet, hogy nagyon szenilis vagyok, de ezt most akkor se értem. xD

PR: Na tessék, a másik nyomkerák... x"D Igen, PR vagyok, igen, a többi PR tudja, miért, de akkor se fogom leírni a blogba, mit jelent. xDD

Fanfic: Ezt már egyszer kifejtettem Kaen asszociációja kapcsán, úgyhogy több szót nem is vesztegetnék rá. :)

A homokozót meg majd módosítom, ha Szandival beszéltem és megtudtam, mire akar ez vonatkozni. xD

Blogos játékos bejegyzés

2009-11-14T15:09:00.002+01:00

Jó kis blogos játékot találtam Kaen blogján. Ő írt rólam 5 asszociációt, nekem pedig az a feladatom, hogy ezeket a saját blogomon kifejtsem. Ezt itt most mindjárt meg is teszem, akinek pedig van kedve ilyet játszani, nyugodtan írjon egy kommentet, és írok róla asszociációt. :)

1.) Fanfiction: Pozitív, ha valakinek ez jut rólam eszébe, mert az azt jelenti, hogy legalább az eddigi első és egyetlen picinyke ficem, amivel a nyári conon indultam, nem volt olyan rossz, hogy rögtön el akarja felejteni az ember. :D Mindenesetre szeretek fanficeket olvasni, és írni is, bár utóbbi terén még igen gyerekcipőben járok. Azért remélem előbb-utóbb belejövök, és az én nevem is elhangozhat azon a bizonyos eredményhirdetésen. :)

2.) Óvó néni: Nos igen, nehéz eldönteni, hogy vajon a blogom miatt, vagy ténylegesen a szakom miatt kaptam ezt az asszociációt. Igazából mindegy is. Remélhetőleg a szakomat végigcsinálom, találok munkát oviban, a gyerekek pedig szeretni fognak. A blogomnak csak azért ezt a címet adtam, mert egyrészt akkor váltottam szakot, amikor indítottam, másrészt a szösszenetek már foglalt volt. :D

3.) Napi Brigiutálat: Ennek sok története nincs. Mindenki tudja, hogy Brigit utálni kell. Még az is ellene van, aki nem is ismeri. Így aztán csak egy kis reggeli ihlet kellett, hogy megalkossam a facebook-on a Napi Brigiutálatot, hogy mindenki kétségektől mentesen tisztában legyen vele, hogyan is viszonyul Brigihez. :D Aki nem hiszi, járjon utána. ;)

4.) Hosszúhajú barát: Na most ezen elgondolkoztam, hogy egybe vagy külön kell-e írni, de mindegy, nincs kedvem utánanézni. XD Amúgy jellemző, hogy az emberek előbb jegyzik meg a vőlegényemet, mint engem, mert valahogy úgy nehéz nem felismerni. :D De az is lehet, hogy csak én vagyok ilyen kis kevéssé feltűnő. :P Általánosan nem mondható el, hogy jobban felfigyelek a hosszúhajú fiúkra, de tény, hogy neki jól áll (khm...PRek kuss), tehát nem engedném, hogy levágassa. (Még mindig kuss, nem röhög.)

5.) József Attila: Hű. József Attila verseit nagy általánosságban szeretem, de persze vannak kivételek, mint mindenhol. Magának a költőnek a személyiségét nem igazán szeretem, de nem is nagyon érdekelt soha. Ha jók a versei, akkor mindegy. Amúgy vicces, mert vőlegényem és apukám is Attila, és József Attila utcában lakunk. :)

Noh erről ennyit. Jó kis játék ez. :)

Péntek 13.

2009-11-13T08:18:00.004+01:00

Gondoltam, e jeles nap alkalmából - meg mert épp olyanom van - utánanézek, honnan is ered az a bizonyos fekete nap, amitől sokan szabályosan rettegnek, mások pedig kifejezetten szerencsehozónak tartják.

Pontos feljegyzések nem maradtak ránk a péntek 13-mal kapcsolatos babonák kialakulásáról, viszont számos elbeszélés és írásos emlék tanúsítja, hogy magát a pénteki napot rendkívül szerencsétlennek tartották. Ez alól egyetlen nap volt a kivétel: a Húsvét előtti nagypéntek, ugyanis annak a napnak a szentsége állítólag ellensúlyozta a péntek átkozott mivoltát.

A 13-mas szám a legtöbb helyen ugyancsak szerencsétlennek számított. Úgy vélték például, hogy ha 13-man ülnek egy asztalnál, akkor valaki egy éven belül meghal a jelenlévők közül. A legvalószínűbb természetesen az volt, hogy azt éri utol az "átok", aki utoljára, 13-ként ült le az asztalhoz. Kínában és Egyiptomban ezzel ellentétben szerencsés számnak tartották.

A péntek és a 13-mas szám kapcsolatára szintén nincs biztos magyarázat. Leggyakrabban a keresztény hagyományokhoz kötik, mivel az utolsó vacsoránál Júdás 13-ként foglalt helyet, Jézust pedig pénteken feszítették keresztre. Kevésbé ismert, de egy hasonló történet szerepel a viking mitológiában is, ahol Odin és 11 társa tart lakomát, amit a meg nem hívott Loki, a viszály istene tesz tönkre 13-ként: egy mérgezett nyílvesszővel megöli Baldrt, a szépség istenét, ami végül az istenek háborújához, a Ragnarökhöz vezet. A két balszerencsés motívum összekapcsolása azonban koránt sem olyan régi, mint gondolnánk. A legrégebbi írásos emlék amely erről szól, 1869-ből való, a híres zeneszerző, Gioachino Rossini életrajzából. Rossini egyébként 1868. november 13-án halt meg, ami péntekre esett.

Befejezésként nézzünk néhány péntek 13-ai érdekességet:

A Forma-1-ben nincs 13-as autó.
Amerikában sok helyen nincs 13. emelet.
Az Apolló 13 űrhajót 13 óra 13 perckor indították majdnem végzetes útjára.
A tarot kártya 13. lapja a halált ábrázolja.
Egyes légitársaságok repülőin nincs 13. sor, illetve szék
Vannak városok, ahol 13-mas házszámot sem találunk.
Amit állítólag nem szabad péntek 13-án, különben szerencsétlenül végződik: varrni, orvosságot beszedni, házasságot kötni, szülni.
Végül egy kis irónia: Talán ezért nincs már 13. havi nyugdíj sem? ;)

U.i.: Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a téma, az Index Péntek 13-ról szóló cikkét.

Tada-Manga

2009-08-01T22:11:00.003+02:00

Nem olyan rég tagja lettem egy mangafordító csapatnak, mint fordító. Ahogy a cím is jelzi, a Tada-Mangáról van szó. Erről a csapatról fogok most pár gondolatot megosztani mindenkivel.

A Tada-Manga csapata első ránézésre nem tűnik profi csapatnak. Az eddig publikált mangák száma kicsi, és a csapat "rajongótábora" sem akkora, hogy veszélyeztesse a közbiztonságot rögtönzött tüntetéssel, ha esetleg gonoszkodnának velü(n)k. Ugyanakkor a látszat, mint tudjuk, gyakran csal - vagy ahogy a bölcs pávián mondja az Oroszlánkirály 3-ban: "Nézz a látvány mögé!". Nos, ha a látvány mögé nézünk, sok olyat tapasztalhatunk, ami kellemes csalódást okozhat az első benyomás után.

Vizsgáljuk is meg a csapatot (magamat nagy szerényen kihagyva, hisz még csak most kezdtem). Az ember azt hinné első hallásra, hogy a mangafordításhoz nem kell más, csak 1-2 jó angolos, akik összeállnak, lefordítják és hurrá, elkészült életük legnagyobb műve. Aztán még 20x. Valójában azonban a mangafordításhoz ennél sokkal több kell. Első lépésként természetesen a fordítók lefordítják a választott mangafejezetet. Ha elkészültek, a fejezetet továbbküldik az angol nyelvi lektoroknak, akik ellenőrzik a fordításokat, megnézik, hogy minden kifejezés a helyén van-e. Utánuk következnek a beírók, akik - sose találjátok ki - beírják a lefordított szöveget az üres mangába - természetesen igényesen megformázva azt. Ők végül elküldik a fejezetet a magyar nyelvi lektoroknak, akik ellenőrzik a fordítások nyelvhelyességét, magyarságát, illetve kijavítják az esetleges elírásokat. Ennyit a szerkezeti felépítésről, ami nagyjából minden fordító csapatnál így néz ki, vagy legalábbis hasonló.

Hogy ennek ellenére miért gondolom, hogy a Tada-Manga csapata különleges? Mert itt a csapattagok nem csupán "munkatársak", hanem barátok is egyben. Mert annak ellenére, hogy gyakran eltérőek a vélemények, még sincsenek veszekedések. Mert ha valaki valami miatt nem tudja időben elkészíteni a munkáját, nem megrovást kap, hanem segítséget. Mert a csapattagok szeretik, amit csinálnak, és épp ezért szívvel-lélekkel csinálják. És mert bár nem olyan hatalmas az olvasótábor, mint egyik-másik nagyobb csapatnál, mégis mindenki törekszik arra, hogy ennek a néhány hűséges olvasónak a legjobb minőségű fordításokat biztosítsa - még ha ez azt is jelenti egyben, hogy többet kell várni egy-egy fejezetre a megszokottnál.

Zárszóként csak annyit: őszintén örülök, hogy ennek a csapatnak már én is tagja lehetek, és remélem nem fogok csalódást okozni a fordításaimmal se nekik, se az olvasóinknak. Ha ezek után bárki kedvet kapott, hogy benézzen hozzánk, látogasson el a http://www.tada-manga.hu oldalra, esetleg mondja el a véleményét a fórumunkon.

SakuraCon 2009

2009-05-19T19:34:00.003+02:00

Ahogy ígértem, íme a beszámolóm életem első animeconjáról. Nem fogok minden apró dolgot leírni, csak nagyjából a tapasztalataimat, véleményemet. Nagyon nehéz összeszedni most a gondolataimat, úgyhogy lehet kissé szétszórt lesz, de azért fogadjátok szeretettel!

Mivel első conom volt, úgy indultam neki, hogy remélem megéri ez az egész a pénzt, amit áldoztam rá. A hosszú sorban állás így visszagondolva nem is volt olyan vészes. Végig akadt néznivalóm, rengeteg cosplayes rohangált fel-alá a PeCsa körül meg időnként kaptunk egy kis szórólapot is. A szombati nap első tanulságai a számomra a következők voltak:

Akár jegyelővételesek vagyunk, akár nem, nem elég odamenni fél órával pénztárnyitás előtt, különben mire beérünk a nagyterembe, nem lesz helyünk.
Nem szabad végignézni az AMV vetítéseket, mert annyira sok egyszerre, hogy utána nem lesz kedvünk megnézni a lényeget - az AMV versenyt.
Jól be kell reggelizni mielőtt elindulunk, különben méregdrágán kell cseppet sem laktató szendvicset vennünk.

A cosplay craftmanship része nagyon tetszett, voltak nagyon ötletes és gyönyörűen kivitelezett ruhák, amik szerencsére elnyomó többséget alkottak a "megveszem a boltból és magamra kapom" jelmezek mellett. Ez utóbbiakat nem is értettem igazán, mert egyéni performance-ban még teljesen jók lennének, ha mellé kitalálnának valami jó kis történetet, de hogy kerülnek be abba a versenybe, ahol a ruha saját kezű megalkotását díjazzák? O.o

A szombati nap fénypontja számomra a Fanfiction beszélgetés volt. Eredetileg eszembe sem jutott volna oda betérni, de mivel egy barátom zsűrizett, gondoltam megtisztelem az írókört jelenlétemmel. Nagyon kellemesen csalódtam, mert a beszélgetés nem hogy nem volt unalmas, de végig nagyon jól szórakoztam!

Szombaton ezen kívül nem is nagyon történt semmi, mert a vetítések nem nagyon érdekeltek, este meg már nem voltak előadások, úgyhogy hazamentünk.

Vasárnap a cosplay performance része kapta a főszerepet. Az egyéniben volt néhány jó előadás, amiket lehetett értékelni, volt 1-2 olyan, ami kifejezetten tetszett, de voltak olyanok is, amiknél nem tudtam már hol kaparjam a falat, annyira rosszak voltak. Elnézést mindenkitől, aki magára veszi a dolgot, de ha szabad javasolnom, legközelebb mielőtt bárki felmegy a színpadra, tegye meg a következőket:

Tanulja meg a szöveget, amit el akar mondani. Ne legyenek másfél perces szünetek két mondat között, mert az illető elfelejtette, hol is tart!
Kérje ki mások véleményét, hogy amit elő szeretne adni, az valóban HUMOROS-e!
Ha úgy érzi, nem tudott felkészülni az előadásra rendesen, inkább mondja le a fellépést és halassza a következő conra. Senkinek nem tesz jót vele, ha felkészületlenül versenyez...

A következőket viszont kiemelném (fellépési sorrendben), akiknek tetszett az előadása:

L, aki fejét rázva ugrált és táncikált valami metálra, ha jól rémlik - egész vicces látvány volt és dícséretes, hogy nem fáradt le a végére
Wonderweiss - könnyeztem a nevetéstől
Hikari, aki windows hibaüzenetre rappelt - jó volt, ötletes és vicces
Akatsukis, aki az életéről beszélt - a szöveg kellőképp humoros volt

Térjünk is át a csoportos performance-ra. Javasolni az egyénihez hasonlókat tudom csak, bár itt azért nem igazán volt olyan, aki elfelejtette a szövegét. Nem tudom, korábban milyen volt ebben a kategóriában a felhozatal, de számomra a mostani igen alacsony színvonalú volt. A 25 fellépő csoportból összesen 3, azaz HÁROM tetszett. A legtöbb vagy erőltetett volt, vagy a humor legapróbb szikrája is hiányzott belőle. Persze nyilván lehet olyan előadást is bemutatni, amit eleve nem szántak humorosnak - pl.: Kaleido Star csapat - de egyrészt annak nem sok sikere van, mert az emberek nem ezt várják, másrészt akkor azt úgy kell előadni, hogy minimum lenyűgöző legyen, más különben sok értelme nincsen. A színvonal mellett még azzal volt gond, hogy egyrészt a nagyterem túl kicsi volt ehhez, az emberek fele már be sem fért, vagy csak úgy, hogy közben megfulladt, másrészt szerintem a csoportos felénél szünetet kellett volna tartani, mert túl sok volt egyszerre - főleg ekkora melegben.

Viszont, ha már az egyéninél megtettem, itt is kiemelem azt a hármat, ami tetszett:

BaTár: Világvége Party - nagyon jó ötletek, kiváló zenevágás, poénos fordulatok
Magyar Anime Shake - szintén a fentihez hasonlóan jó ötletek, külön plussz a rímelésért
ÁTLAGOS Team - egész ötletes, a humorfaktor nem veri ugyan az előző kettőét, de azért tetszett

Ennyit a cosplayről. Vasárnap nem nagyon volt más programunk, az előadások többsége nem nagyon érdekelt, viszont a Mangakisszában megkóstoltunk 1-1 teát, ami nagyon finom volt, úgyhogy legközelebb már enni is megpróbálkozunk ott (persze csak ha addigra sikerül megtanulnom pálcikával enni XD).

Tombolát is vettünk, bár nem nyertünk semmit, de a tombolahúzás felelősét végighallgatni 1-1 szám kihúzásánál igazi élmény volt. :D Ugyan nem tudom, hogy hívják, de ő lett a kedvenc konferálóm. :D

Összességében nagyon jól éreztem magam ezen a rendezvényen, azt hiszem ezt a páromról is ugyanígy elmondhatom, és ha sikerül rá eleget gyűjteni, mindenképp meglátogatjuk a nyári 3 naposat is. Arra már "komoly" tervekkel is készülünk verseny-ügyileg, de ez egyelőre maradjon titok. :)

Báh...

2009-05-05T07:59:00.002+02:00

Nos, elnézést kérek minden olvasótól, de valahogyaz utóbbi időben sehogy sem jutott időm írni. Akartam már a Húsvétról, akartam az anyák napjáról is, de egyik se jött össze időben...Azért majd igyekszem, de azt hiszem 2 hét múlvánál hamarabb nem igazán lesz rá időm. :( A jövő hét végi animeconról viszont egész biztosan fogok majd értekezni. Addigis szép napokat mindenkinek!

Az animékről

2009-03-10T08:26:00.006+01:00

Rájöttem, hogy én ezt a blogot nem akarom az oktatásra kihegyezni, sőt tulajdonképpen egyáltalán nincs kedvem az oktatásról írkálni, főleg, hogy nálam sokkal okosabb emberek megteszik helyettem. Ezért aztán úgy döntöttem, a megkezdett Jog vs. Kötelesség részlegemet félbehagyom, és folytatom egy hozzám sokkal közelebb álló témával (ami persze nem azt jelenti, hogy ezentúl csak e témában fogok közszemlére elmélkedni).

Bevezetés képpen: mi is az az anime? Anime alatt az olyan japán animációs meséket értjük, mint például a köz számára leginkább ismert Dragon Ball, vagy Sailor Moon. Ezek elég régiek ugyan, de mivel ezeket ismerik a legtöbben, sajnos színvonalasabb mesékkel nem tudok példálozni. (Mielőtt a fanok hörögnének a "pórias" megfogalmazás miatt, felhívnám a figyelmet, hogy nem szándékoztam hivatalos meghatározással bombázni az olvasóimat.) Csak hogy még szemléletesebb legyek, beteszek egy képet is:

No ő egy anime karakter.

Amiért a témát előhoztam, az a rengeteg tévhit és ellenszenv ezen mesékkel kapcsolatban.
Először is: a legtöbb - főleg felnőtt - ember úgy gondolja, hogy az animék túlságosan agresszívak. Az ő számukra a válaszom: az animék többsége elsősorban NEM kisgyerekeknek készült. Ugyanúgy ahogy a "közkedvelt" Amerikai Pite, vagy a Rambo 3 sem. Természetesen vannak olyan animék, amelyek kifejezetten kicsik számára készültek, csak azt - ki tudja miért - a TV annyira nem szereti sugározni. Hozzáteszem az is igaz, hogy meglehetősen kevés ilyen anime elérhető magyarul.

Második számú tévhit: Az animék a gyereket meggondolatlan cselekedetekre sarkallják (pl. kiugrik az ablakon, mert azt hiszi, varázsszó segítségével repülni tud). Nos ennyi erővel tiltsák be a Harry Pottert, mert egy gyerek kiugrott seprűvel az ablakon. Vagy a Pál utcai fiúkat, mielőtt a gyerek gitt-mérgezést kap.

Harmadik számú tévhit: Az animék gusztustalanok. Ezt ugyan kevesebbet hallani, mint a másik kettőt, de mégis említést teszek róla. Sok animében előfordul olyan jelenet, amikor is az emberben a "fujjmár" érzés fogalmazódik meg (pl.: gonosz, csúnya szereplő megnyalja a főszereplőt, jelezve a kiszolgáltatottságát). Ha valaki ennyitől szívrohamot kap, akkor szívesen megkérdezném tőle: miért engedi Cartoon Network-öt nézni a gyerekét? Hát Spongyabobot? Vagy South Parkot - ami mellesleg 18 karikás? Pont.

Nem tévhit ugyan, de sokan meg szoktak botránkozni azon is, hogy Animeconok (tavasszal, nyáron és ősszel megrendezett japán központú rendezvények) alkalmával nem hogy gyerekek, de - Úr Isten, szinte le se merem írni - FELNŐTT emberek beöltöznek különféle animeszereplőknek, vagyis cosplayeznek. Nos ezen már végképp nem értem, miért kell szörnyülködni...A farsangokon mit csinál az ember, ha nem ugyanezt? Csak ott épp nem animeszereplőnek öltöznek, hanem mondjuk zsákbamacskának, vagy Batmannek, vagy Rubik kockának. Felnőtt farsangok ugyanúgy vannak, amiken ugyanúgy beöltöznek.

Mindezek fényében úgy gondolom, hogy aki továbbra is vérben forgó szemmel gondol az animékre, az vagy nem fogta fel a fenti sorokat, vagy "csakazértis" szemlélettel rendelkezik, aminek szerény véleményem szerint nincs értelme. Akinek pedig kétségei vannak bármivel kapcsolatban, javaslom nézzen utána, mielőtt ítélkezik - tudatlanul.

Jog VS Kötelesség 1

2009-02-23T15:24:00.004+01:00

Állandóan megy a vita, hogy a diákoknak/tanároknak mihez van joguk és mik a kötelességeik. Erről természetesen nekem is megvan a véleményem...

Kezdjük a diákokkal.
A diákoknak régebben nem voltak jogaik, csak kötelességeik. Ez így természetesen nem volt jó. Vegyük csak példának 'drága jó édesanyámat' (Hajdú Sógornak üzenem, hogy véleményem szerint ez a kifejezés is illene a listájába), aki magyarból világ életében jeles volt. Elment érettségizni, mire a magyartanár meghúzta. Amikor rákérdezett, miért, az azt válaszolta, hogy "az első fele tökéletes, a 2. fele rossz". És hiába volt felháborodva akár ő, akár a szülei, akár az osztályfőnöke, nem tehettek semmit. Fellebbezésnek helye nem volt. Tehát ebből is látjuk, hogy a régi rendszer rossz.

Ha viszont a mai rendszert nézzük, azt figyelhetjük meg, hogy az egész tökéletesen ellentétesen működik. Bár kötelességeik természetesen vannak, a jogaik oly mértékben megnövekedtek, hogy lassan nincs miért elvégezzék a kötelességeiket. Ha folytatódik ez a tendencia, előbb-utóbb jogukban áll majd nem elvégezni a kötelességeiket - ami valljuk be, elég érdekes paradoxon.
Erre is példa: egyik volt gimnáziumi évfolyamtársam nyelvórán nem kívánt aktívan részt venni a tanulásban, és igyekezett mind a tanárt, mind a társait hangos zenehallgatással és kiabálásokkal zavarni. Amikor a tanár kiküldte óráról, leb*zdmegezte, valamint közölte, hogy neki jogában áll részt venni az órán, tehát nem megy ki. Ezen kívül még ki tudja hány hasonló "rendbontást" követett el. A gyerek ma egyetemista, az ügynek semmilyen következménye nem lett egy nevelőtestületi intőn kívül, ami persze eltűnt a süllyesztőben, mintha nem is lett volna.
Tehát ez a rendszer sem jó. Valahol a kettő között kellene megtalálni a hangsúlyt.

Még egy picit a kötelességeket nézve: ha lebontjuk csak a tantárgyi kötelezettségekre, úgy gondolom nem ártana csökkenteni az egyes tantárgyak követelményeit, helyettük pedig más, sokkal hasznosabb tárgyakat oktatni. Pl: Ha a diákoknak nem kellene megtanulniuk Amerika, vagy Németország, esetleg Oroszország történelmét A-Z-ig, talán maradna idő, hogy megtanítsák őket szavazni, vagy csekket kitölteni, esetleg még arról is értesülhetnének, hogy mint állampolgárok - nem mint diákok - milyen jogaik vannak. Ha nem kellene nekik egy rakat teljesen fölösleges képletet és bizonyítást benyalniuk, talán tanulhatnának helyette Kreszt. És még sorolhatnám...

Ezeken kívül még egészen biztosan van egy csomó minden, amit javítgatni, finomítani kellene, de mivel most csak ennyi jutott eszembe, itt be is fejezem a diákok részéről. Remélhetőleg a hozzászólásokban majd mindenki sok okosságot fog írni, amiket kifelejtettem, vagy korábban eszembe se jutottak.

Helyes út?

2009-01-30T19:20:00.002+01:00

Én világ életemben óvónéni szerettem volna lenni. Sajnos egy félreértés miatt, amit most nem fejtek ki bővebben, a tanító szakon kötöttem ki másfél éve az ELTE-n. Nem volt vele semmi problémám, lelkesen kezdtem bele abba is. Fél évvel később különböző okok miatt átmentem a Szegedi Tudományegyetemre, de maradtam tanító szakon. Érdekelt a szak és komolyan úgy gondoltam, hogy én ezt végig fogom csinálni és jó tanító leszek. Az első hospitálást még nagyjából élveztem is.

Aztán 2. évre elveszett minden lelkesedésem. Hiába igyekeztem, voltak dolgok, amik egyszerűen nem mentek. És kezdtem rájönni, hogy nem, belőlem nem lenne jó tanító. Nem tudnám többféleképp elmagyarázni egy kisgyereknek amit nem ért, hiszen még magamnak sem sikerül sokszor. 2. év őszének közepére eljutottam odáig, hogy ezt nekem nem szabad befejeznem. Átjelentkeztem óvodapedagógus szakra. Bár az egyetemi tanárok többsége úgy gondolta, hülyeséget csinálok, javasolták, hogy inkább végezzem párhuzamosan a 2 szakot, nem tágítottam a döntésemtől. Szerintük nagyon jó tanító lett volna belőlem. Szerintem nem.

Tulajdonképpen ha belegondolok, sosem akartam tanítani. Csak azt akartam bebizonyítani, hogy én nem olyan vagyok, aki feladja félúton és évekig úgymond "keresi önmagát", ahogy a fél világ teszi. Meg voltam győződve róla, hogy az a helyes, ha becsülettel végigcsinálom, amit elkezdtem. Most pedig meg vagyok róla győződve, hogy így volt helyes. Soha nem tudnám megbocsájtani magamnak, ha miattam utálná meg egy kisgyerek az iskolát.

Sajnos ahogy észrevettem az eddigi csoporttársaim nem úgy gondolkoznak ahogy én. Többségüknek csak egy diploma kell. Nagyon nagyon kevesen akarnak ténylegesen tanítani. Egyikük sem gondol bele, hogy ha nem kapnak olyan helyen állás, ahol tényleg szeretnének, akkor "kénytelenek lesznek" tanítani. És ha ezt nem csinálják szívvel-lélekkel, annak rengeteg kisgyerek láthatja kárát. Egyszerűen nem értem, hogy képesek ennek ellenére folytatni a szakot, és majd később szemrebbenés nélkül elfogadni a diplomát. Szerintem ez szomorú... És az is szomorú, hogy semmi, a világon semmi és senki nem gátolja meg őket abban, hogy ilyen felfogással tanítói diplomához jussanak. A 60 emberből egy kezemen meg tudnám számolni, hány emberre bíznám rá a saját gyerekemet. Ennek ellenére legalább 40 biztosan diplomát fog kapni. És ez csak egy évfolyam.

Február 2-tól már óvodapedagógus szakon folytatom a tanulmányaimat. Remélem ott tényleg olyanok lesznek többségében, akik jó helyen vannak.

Szeret, nem szeret

2009-01-30T12:02:00.002+01:00

Ma reggel olvastam egy cikket, amiben egy nő nyilatkozott arról, hogy nem szereti a saját lányát. Azt írta, semmi probléma nem volt a szülésnél sem, mégis amikor a kezébe vette elsőszülött lányát, nem érzett semmit. Ezek után sem tett semmi komolyabb lépést, hogy megoldja a problémát. Egyszerűen úgy hagyta... Később megszületett a kisebbik lánya, akit első pillanattól kezdve szeretett. A kilóméteres cikk kb fele arról szólt, hogy a nő mennyire szégyellte magát ezért és hogy nem tudja mit tegyen, de szeretne rajta változtatni. Mindezt amikor a nagyobbik lány már 11 éves! (Aki kíváncsi a teljes cikkre, itt található: http://metropolita.hu/?p=11632)

Első gondolatom az volt, hogy hogy fordulhat elő ilyen? Egyáltalán tényleg, komolyan létezik az, hogy valaki ne szeresse a saját gyerekét? Ezek szerint igen... Ezek után elolvastam a cikkhez tartozó hozzászólásokat, ahol láttam, hogy nem is egy ilyen ember van a világon. És csodálkoztam. A hozzászólok, akik hasonló cipőben járnak, megbeszélték, hogy talán össze kéne ülniük beszélgetni, hátha akkor megoldódik a probléma. Ezen a ponton teljesen elképedtem, hogy az emberi hülyeség mennyire hatalmas méreteket tud ölteni. Ha ők ezt eddig is tudták, érezték, hogy probléma van, akkor MIÉRT nem voltak képesek elmenni szakemberhez? Mire találták ki a pszichomókusokat, ha nem erre? Egy ilyen cikk kellett nekik ahhoz, hogy egyáltalán felmerüljön a lehetőség, hogy tegyenek ellene valamit? És ezek az emberek komolyan felelősségteljes, törődő anyáknak gondolják magukat??

Egyet kell értenem azokkal a hozzászólókkal, akik szerint ilyen esetben nevelőszülőkhöz kellene adni a gyereket. Annyi nő van a világon, aki kezét-lábát odaadná, csakhogy lehessen egy egészséges, boldog gyermeke. A fent említett anyák pedig saját magukat sajnálják, hogy nem képesek szeretni valakit, aki mindennél jobban vágyik a szeretetükre. Ha lenne bennük egy cseppnyi törődés is a nem szeretett gyerekeik iránt, megtennének mindent, hogy boldog életet biztosítsanak nekik. Ha tényleg nem szeretik őket, miért nem válnak meg tőlük és bízzák rá olyan szülőkre, akiknek nem lehetne saját gyerekük? Bár én el sem tudom képzelni, hogy ne szeressem majd a gyerekeimet, ha létezik ilyen, akkor miért ragaszkodik mégis ahhoz a gyerekhez? Hiszen ha jól belegondol, rájön, hogy így csak szenvedést okoz neki...

Lehet, hogy velem van a hiba, de gyakran nem értem ezt az idióta világot...

Visszatekintés

2009-01-20T18:32:00.004+01:00

Ezt a bejegyzést még korábban leírtam magamnak, mert úgy gondoltam, ha majd lesz blogom, ezt bele kell írnom. Most tehát bele is írom.

December 18-án voltam húgom karácsonyi előadásán a sulijában. Az eleje jól indult, az elsősök hópelyhekként meg macikként táncikáltak egy übercuki dalocskára.

Utána jöttek a hittanosok egy állítólag hangulatcsináló verssel - ami igazából 2 vers és egy lelkizős szöveg volt - dehát őszintén szólva a végén mikor anyával egymásra néztünk mindketten egyetértettünk, hogy ez inkább lelombozó volt. Az egész arról szólt, hogy emberek, hülyék vagytok, hogy nem fogjátok fel, a Karácsony Jézus születésének az ünnepe, nem a plasztikfenyőké meg a drága ajándékoké. Hát no comment. -_- Sajnálom szerencsétlen gyerekeket, akiknek ezt a maszlagot a szájukba adták.

Aztán következtek a 2. a-sok egy angol rap-mikulás számmal, ami megint csak elég "érdekes" volt. Középen a mikulás nem csinált semmit, körülötte egy gombócban a manók, a nemtomkik meg a fairy-k (magyar fordításban angyalok O.o), akik ütemre mutogattak a mikulásra. És ennyi. Utólag is grat a felkészítő tanárnak, biztos nehéz volt összehozni ezt a bonyolult koreográfiát.

Eztán következett húgomék (2.b) osztálya a Didergő király c. mesével. Nagyon arik voltak, húgom a kuktasapiban úgy nézett ki, mint Hami a Hupikék Törpikékből. :D

Utána németesek 2 német karácsonyi dalra táncikáltak. Ez se volt nagy eresztés, de még mindig jobb volt, mint a rap miki.

Asszem utána angolosok jöttek 3 dallal. (Ja meg előtte egy srác mondott egy verset.) Ők nem táncoltak, csak énekeltek, de olyan hangosan, hogy öröm volt nézni. Közben meg a 2 bemondó csajszi unalmában elkezdett táncikálni a zenére. :D

Utolsó előttinek jöttek az elsősök és a harmadikosok együtt a Fekete bárány meséjével, ami megint csak aranyos volt. A végén körberakták a jászolt mécsesekkel lekapcsolt villanynál, úgyhogy szép volt. :)

Utoljára pedig az iskolakórus énekelte a Nox egyik karácsonyi számát. Irtó jó hangja volt a szólista csajnak, úgyhogy jó befejezés volt.

Összességében jó volt végülis, de 1000x élvezhetőbb lett volna, ha a DJ nem nyomatja úgy a hangerőt, hogy alig halljuk a szerencsétlen éneklő gyerekeket.

Prológus

2009-01-20T17:49:00.002+01:00

Ím elkészült ez a blog is. Mindenkinek van, hát nekem miért ne legyen?
Ha szólni kéne pár szót róla, tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, ennek a blognak nincsen megszabott témája. Mindenről szól. Zavart, hogy amikor elgondolkodtatott, esetleg zavart valami, vagy csak volt valami friss, megbeszélni való élményem, nem volt egy hely, ahol ezeket megoszthattam volna másokkal. Vagy csak egyszerűen kiírhattam volna őket magamból. Így hát létrehoztam ezt a kis blogot, ahol mindezt megtehetem. Remélem lesznek lelkes olvasói, akik majd megosztják velem a gondolataikat, véleményüket, esetleg saját élményeiket.
Nos akkor vágjunk bele! :)